Nyaki gerinc orvosi kezelése, Gél a nyaki gerinc csontritkulásáért


Műtéti rizikók hátsó nyaki feltárás esetén Tünetek A nyaki szakaszon kialakult porckorongsérv okozhatja ideggyök megnyomódását és okozhatja gerincvelő megnyomatást is. A két különböző idegképlet sérülése merőben eltérő tüneteket okozhat. A nyaki porckorongsérv okozhat nyaki fájdalmat is. Egy nyaki ideggyök károsodása főként karba, kézbe, lapockához, kulcscsonthoz, esetleg nyakba, fejre sugárzó fájdalmat, a kar ok érzészavarát leginkább zsibbadás, érzéscsökkenésa végtagon az érintett ideggyök által vezérelt izmok gyengülését, akár bénulását eredményezheti, attól függően mely ideggyök károsodik.

A gerincvelő megnyomódásának következménye már nyaki gerinc orvosi kezelése kiterjedtebb, súlyosabb panaszokat, tüneteket eredményezhet.

Mobilitása mellett fontos feladata, hogy biztosítja a fej tartását, védi a nyakcsigolyák révén a gerincvelőt, a kilépő idegeket valamint a nagy nyaki ereket. Az első két csigolya alakja és funkciója eltér a többitől.

A gerincvelő a lumbosacralis gerinc osteochondrosisának kezelése a nyaki szakaszon szintén a magasságtól változóan okozhatja mind a négy végtag és a törzs izmainak gyengülését, bénulását, akár légzési képtelenséget eredményezve, ugyanezen területek érzészavarával, akár érzéskiesésével, a végtagok koordinációs zavarával.

Ebből fakad, hogy egy ilyen probléma életet veszélyeztető is lehet. A pácienseknek általában az tűnik fel, hogy a fájdalom, zsibogás, érzéscsökkenés mellett ügyetlenebb a kezük, kiesnek tárgyak a kezükből, nem úgy működik a karjuk, mint korábban, romlik a mozgáskoordináció, erőtlenebb.

Van, akinek a járása válik ügyetlenebbé, bizonytalanabbá, esetleg rogyadozónak érzi a lábait.

nyaki gerinc orvosi kezelése

Az említett felső és alsó végtagi tünetek kombinálódhatnak. Az idegrendszeri tünetek mellett pedig vezető tünet lehet a nyaki fájdalom is.

  1. Milyen betegségekre milyen kezeléseket ajánlok? - Therapy-Massage
  2. Éles fájdalom a jobb vállízületben
  3. GERINCBETEGSÉGEK

Diagnosztika A korszerű diagnosztikát a nyaki gerincszakasz mágneses rezonancia, azaz MRI Magnetic Resonance Imagingképalkotása, a statikus és dinamikus, több irányú röntgenfelvételek és szükség szerint kiegészítő CT computed tomography vizsgálatok képezik első sorban.

Az elektrofiziológiai vizsgálatok tulajdonképpen az idegrendszer főbb nyaki gerinc orvosi kezelése az ingerültátvezetési képességeit vizsgálják. Továbbá segíthet a pontosabb probléma meghatározásban az ideggyökök, vagy csigolyákat összekapcsoló kis ízületek érzéstelenítése szúrással, amit helyi blokád injekciónak nevezünk.

Az ilyen szúrások eredménye azt jelzi, hogy a probléma létrehozásában az érzéstelenített anatómiai képlet részt vesz-e. Nyaki gerincszakaszról készült MRI látható sérvvel A műtét előtti MRI felvételeken az első egy harántmetszeti kép, a második egy oldalkép a nyilak a nyaki 5.

Műtéti technika A porckorongsérv elhelyezkedésétől függően több behatolási irány elülső feltárás, vagy hátulsó feltárásilletve több műtéti technológia szóba jöhet.

Két alapvetően különböző műtéti eljárás rendszer létezik, az egyik mozgásmegtartó, a másik nem.

nyaki gerinc orvosi kezelése

A mozgásmegtartó műtét szűkebb indikációs körű, mint a mozgáselvesztéssel járó, azaz ritkábban alkalmazható, több kritériumnak kell az alkalmazásához a betegnek megfelelni. Stabilizációval járó műtét A legszélesebb körben elterjedt és önmagában vagy kombinációban szinte minden esetben alkalmazható módszer az elülső nyaki feltárásból való porckorongsérv eltávolítás estén. Ezen esetben a nyakon elől történik a metszés általában haránt irányban, lehetőleg bőrredőbe helyezvemajd a fő nyaki ereket és a X.

A károsodott porckorongot eltávolítjuk, teljes egészében a sérvvel együtt, úgy, hogy közben felszabadítjuk a gerinccsatornában a porckorong és sérve mögött a gerincvelőt, illetve szükség szerint az abból kilépő és abba belépő ideggyököket. A porckorong helyére távtartót helyezünk. A távtartó egyrészt önmagában stabilizál, másrészt nem engedi, hogy a felül levő csigolya leüljön az alatta levőre. Harmadrészt a résnél kissé magasabb távtartót beékelve a csigolyatestek közé, a porckorong helyéreaz ideggyököket tartalmazó oldalcsatornák átmérője is fokozható, mintegy indirekt módon felszabadítva ezzel a csatornában húzódó ideggyököket.

A távtartó anyaga lehet műanyag és fém, vagy időnként csontdarab.

nyaki gerinc orvosi kezelése

Csontot ma Magyarországon ritkábban alkalmazzuk, de az épül át a legjobban. A csontot lehet a páciensből venni, ez a csípőlapátból szokott történni, de lehet idegen csontot is alkalmazni elhunytakból. Az legtöbbször használt közel gyűrű alakú műanyag távtartókon keresztül és környezetükben idővel csonthíd képződik azon két csigolya közt, melyek közül a porckorong eltávolításra került, így teljesen stabillá válik a gerinc.

Lényegében csontblokk képződik. Az átcsontosodást különböző anyagokkal lehet elősegíteni. Ebből következik, hogy a mozgás ezen műtéti típus esetén elvész a két csigolya közt.

Gerincambulancia – Dr. Elek Emil Miklós ortopéd szakorvos

A csigolyák elülső oldalára helyezett és arra csavarokkal rögzített lemezzel fokozhatjuk a stabilitást, áthidalva a porcrést. Abban az esetben, ha az indirekt gyökcsatorna tágítás nem elégséges, úgy a gyökcsatorna elülső falát képező csontos határt is elvesszük, így az ideggyök mivel teljes mértékben láthatóvá válik, annak felszabadulásáról vizuálisan meggyőződhetünk lásd. Elülső nyaki feltárásból való porckorongsérv műtététének sematikus ábrái 1. Eltávolításra kerül a beteg porckorong a hozzá tartozó sérvvel együtt, így felszabadul a sérv mögötti gerincvelő vagy ideggyök.

A fix távtartó kerül a porckorong helyére és stabilitás fokozása céljából lemezes csavaros rögzítés történik. A jobb oldali kép az a nyaki gerinc osteoarthritis nyaki feltárást reprezentálja. A gerinc látható szemből, a feltárók behelyezése után, illetve látható, hogy a feltáró rendszer a gégét és légcsövet eltolja. Műtét utáni állapot röntgenfelvételeken A műtét utáni, szemből és oldalról készült röntgenfelvételeken a nyilak a C5 és C6 csigolyák közül eltávolított porckorongnak a helyére ültetett távtartóból és a két szomszédos csigolyát összekapcsoló lemezes, csavaros rögzítésből álló rendszerre mutatnak.

Mik a stabilizációs műtét hátrányai?

nyaki gerinc orvosi kezelése

A stabilizációs műtét legfőbb hátránya, hogy a csigolyák közti mozgás elvesztésével a rögzített szakasz alatti és feletti porckorong, illetve csigolyákat összekötő ízületek túlterhelődésével. A szomszédos mozgó csigolyakapcsolatok túlterhelődésének eredménye a normálisnál gyorsabb elhasználódás lehet és akár újabb problémákhoz, pl. Ezt már nem kiújulásnak hívjuk, hiszen eltérő magasságban alakul ki, mint az eredetileg, operált sérv.

  • Pontos ízületi fájdalom
  • Kenőcsök rheumatoid arthritisre
  • A nyaki porckorongsérv Ennek oka egyszerűen a tartós igénybevétel, amely 50 éves korra elnyűvi a nyak környéki izmokat és csigolyákat.
  • Kategória: Gyógytorna A porckorongsérv olyan gyakori gerincbetegség, amely megkeserítheti a mindennapokat és kezeletlenül súlyos következményekkel járhat.

Ezt szomszédos szegmens szindrómának nevezzük. Milyen eséllyel alakul ki szomszédos szegmens szindróma? A különböző irodalmak eltérően állapítják meg a valószínűségét. Van tanulmány, mely szerint kb. Mennyire szűkül be a nyaki mozgás egy stabilizációval járó nyaki porckorongműtét után?

A műtét előtt, ha készül úgy nevezett funkcionális röntgenfelvétel a nyaki gerincszakaszról, akkor meg lehet konkrétan mondani, hogy mennyi mozgást fog elveszteni a páciens a kérdéses szakasz elmerevítéséből a fej előre és hátra hajtásakor. Általánosságban ez kb. A mozgásszegmens a porckorong és a szomszédos csigolyák, valamint azokat összekötő összes elem együttese.

A forgást, tehát a rotációt illetően egy oldalra kb. Tehát összesen kb.

  • Az osteochondrosis leghatékonyabb gyógyszere
  • Ízületi osteoarthritis
  • A csigolyatest fejlődési zavarának következtében a csigolyák ék alakúvá deformálódnak.
  • A gerinccsigolyák között porckorongok vannak, és sűrű ideghálózat fut a vállra, karra is, a csigolyák védelmében.

Itt érdemes megjegyezni, hogy a kopás, elhasználódás során sokszor mire műtétre kerül a páciens, már rég nincs annyi mozgásterjedelme a beteg szakaszon, mint normálisan lenne, így nem is feltétlen tűnik fel számára egy merevítéssel járó műtét által okozott mozgásbeszűkülés.

A stabilizációs műtét komplikáltabb formái Több szintes rögzítés A fent részletezett beavatkozás több porckorong esetén egy időben is elvégezhető. Csigolyatest eltávolításával járó felszabadítás Előfordulhat, hogy a porckorongsérv darabja a csigolya test mögé szakad a porckorongból és a fenti módszerrel nem távolítható el.

Ilyen esetekben csigolyatest eltávolítás válhat szükségessé. Elülső és hátsó feltárásból végzett stabilizáció Szükség lehet adott páciens esetében több porckorongot is el kell távolítani és szükségessé válhat a nyakat nem csak elölről stabilizálni lemezzel és fix csigolyák közti távtartóvalhanem hátulról is egy másik műtéti feltárásból, csavaros-rudas rendszerrel, úgymond °-os rögzítést kialakítva.

Mozgást megtartó műtét A mozgásmegtartó műtétek további 2 kategóriára oszthatóak. Ebben az estben viszont a távtartó mozog. Ezek a távtartók lehetnek kerámiából, fémből, illetve fém és folyadékkal nyaki gerinc orvosi kezelése ballon kombinációjából.

Sajnos sokszor azt tapasztalják, hogy a mozgást engedő implantátumok körül is idővel csonthíd képződhet és elmerevedhet a gerinc. A mozgást megőrző protézisek sokkal drágábbak, mint a mindennapokban nyaki gerinc orvosi kezelése fix távtartók és az indikációs körük is szűkebb, azaz ritkábban adottak a feltételek a beültetésükhöz.

Ez a műtéti megoldás eredményezi a legtermészetesebb állapotot és funkciót.

nyaki gerinc orvosi kezelése

Discusprothesis implantációja utáni röntgenfelvételek A műtét utáni röntgenképanyagon a nyíl a C5 és C6 csigolyák közti porckorong helyére került távtartóra mutat. Ez esetben csak a kiszakadt sérvdarab kerül eltávolításra, melynek előnye, hogy a mozgás megmarad azon két csigolya közt, ahol a porckorong sérve kialakult, ugyanakkor a kiújulás esélye is fennmarad, mivel nem az egész porckorong került kivételre.

Ennek a műtétnek az az egyik hátránya, hogy a felszabadítani kívánt ideggyök a sérv és az operatőr közt van, tehát a sérvet nem látja teljes egészében a sebész.

nyaki gerinc orvosi kezelése

Ez ahhoz hasonlítható, mintha egy szekrény alól egy hokiütővel próbálnánk meg valamit kihúzni. Ennek a következménye, hogy a felszabadítás teljessége, azaz, hogy a porckorongsérv teljes mértékben, kielégítően eltávolításra került-e, kérdéses marad a műtét után. Másik hátrány, hogy a visszamaradó már károsodott porckorongból újabb darab szakadhat ki, mely újra panaszt okozhat.

Kérjen időpontot!

Harmadik hátrány, mely igen fontos, hogy a porckorong károsodás valamilyen mértékű instabilitással mindig jár, így előfordulhat, hogy a műtétet követően az ideggyök megnyomódásból fakadó tünetek megszűnhetnek, de az instabilitásból adódók nem és ennek eredményeként nyaki fájdalmak maradhatnak vissza.

Ez az eljárás is csak válogatott esetekben végezhető el.

Az említett hátrányok miatt ez utóbbi beavatkozásfajta alkalmazása nem gyakori. Műtét körüli időszak és lábadozás A műtét előtt komplex kivizsgálás történik, hogy a műtét milyen rizikóval, milyen feltételekkel végezhető el, illetve aktuális állapota a betegnek engedi—e a műtét elvégzését. A kivizsgálás elemei alapvetően laborvizsgálatok vérvételből, vizelet mintából, orrváladék tenyésztése, vércsoport meghatározásamellkas röntgenfelvétel, EKG és altató orvosi vizsgálat.

Milyen hosszú a műtét?

OTSZ Online - Nyaki ideggyöki bántalom

A nyaki porckorongsérv műtétének hossza változó lehet kb. Ez függ az eset bonyolultságától és attól is, hogy történik-e lemezes stabilizáció vagy sem. Mikor lehet felkelni a műtét után? Ha a műtét reggel zajlik, akkor este már WC-re általában ki mehet a páciens, de legkésőbb a műtétet követő első napon felkelhet és sétálhat.

A mobilizációban gyógytornász segíti. Mikor kerül eltávolításra a műtét során a sebben hagyott draincső?

Grobarcsik Ágnes

A műtéteknél vékony csövet hagyunk hátra, melynek célja, hogy a seb zárása után, ha még van szivárgó vérzés, akkor az kiürülhessen a sebből. Ezt a csövet általában másnap távolítjuk el. Mikor lehet haza menni a műtét után? A műtétet követő második napon általában távoznak a páciensek. Van olyan ország, ahol egynapos sebészet formájában is operálnak nyaki porckorongsérvet.

Mikor szedik ki a varratot, meddig kell kötözni a sebet és mikor érheti nyaki gerinc orvosi kezelése a sebet? Varratszedés kb. Van sebész, aki eltér ettől és a nyaki gerinc orvosi kezelése után pár nappal már engedélyezi, hogy folyó víz tusolás, mosakodás érje a sebet. Áztatni a sebet, tehát fürdeni, úszni, akkor lehet, amikor már nem fedi varr a sebvonalat, a seb teljesen gyógyult, azaz már csak heg látható kb. A varratszedésig naponta szoktuk a kötés cseréjét javasolni illetve előbb, ha víz éri, vagy leválik, vagy leizzadja a páciens.

Mennyi a lábadozási idő, mikor lehet újra munkába állni? A lábadozási időszaknak ma Magyarországon általában 6 hetet fájó hátfájás kezelése, mely során a páciens sétálhat, ülhet és feküdhet, ahogy és amennyit jól esik.

Általában 6 héttel a beavatkozás után állnak ismét munkába a betegek. Persze ez az időtartam lehet kevesebb is az általános állapot és a munkakör pl. Fizikai munkakörbe lehet, nyaki gerinc orvosi kezelése csak később tud visszaállni a páciens utóbbi esetben akár 3 hónap is eltelhet a felépüléssel. A végleges állapot kb. Megjegyezném, hogy az USA-ban a műtét után héttel vissza engedik dolgozni a betegeket ott mások a szociális és munkahelyi elvárások!

Egyensúlyvesztés, hányinger is kialakulhat a nyaki gerinc elváltozásai miatt Tudja, miért szédül? Számos oka lehet a szédülésnek, fontos azonban utánajárni, hogy a panaszoknak neurológiai, ortopédiai, kardiológiai okai vannak, esetleg cukorbetegség, vagy pszichés okok állhatnak a háttérben. Ha nyaki gerinc eredetűek a tünetek, egyértelmű jeleket küld a szervezetünk, ez pedig megkönnyíti a szakorvosok helyzetét is.

Kell valamit a pihenésen kívül tenni a műtét során az állapot javulása érdekében? Rendszeresen javasolt gyógytornázni műtét után, fokozatosan egyre intenzívebb mértékben.

Alapos szakorvosi vizsgálat + hatékony kezelés

Akinek izomgyengülés lépett fel a betegsége kapcsán, annak szelektív ingeráram kezelésre is szüksége lehet, mely a gyengült izomzat stimulálását célozza.

Azon műtétek esetén, melyeknél a csigolyák közt csontos átépülést várunk, ott nyaki rögzítőt is szoktak javasolni puha vagy merev nyaki rögzítőtmelyet általában 6 hétig javasolt hordani. Én a merev nyaki rögzítőt javaslom, a csigolyák közti fúzió esélyének növelése érdekében. Mikor lehet autót vezetni a műtét után?

Vezetni az általános, csigolya összenövést célzó nyaki porckorongsérv műtéteknél a beavatkozás után pár héttel már lehet. A nyaki mozgásterjedelemtől függően lehet, hogy segédtükrök alkalmazása hasznos és szükséges főként kiterjedt nyaki műtétek esetén.